Párthonlapok elemzése 4. rész

KUTATÁS, VITA, ESSZÉ, TANULMÁNY …

Párthonlapok elemzése, 4. rész

<<< 1. rész I <<< 2. rész I <<<Párthonlapok elemzése 3. rész

Jelképek, színek, kommunikáció
Párthonlapok – élők és holtak
4. rész

Tanulmányunk 2006. március 15-én és 16-án, az Interneten (a T-Online ADSL hálózatából) nyilvánosan elérhető honlapok, adatok felhasználásával készült, az előzőekben már közzétett három
rész folytatásaként.

Vizsgálódásunkba annak a négy pártnak a honlapját vontuk be, amelynek a közvélemény kutatások szerint a legnagyobb esélye lehet a parlamentbe jutásra:

Magyar Szocialista Párt (MSZP) – http://www.mszp.hu

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (FIDESZ) – http://www.fidesz.hu

Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) –

Magyar Demokrata Fórum (MDF) –

Eleven és holt jelképek

Hiába forgatjuk  Magyar Értelmező Kéziszótárt, hogy értelmét találjuk az MDF cumijának. Nincs olyan címszó (szimbólum, jelkép) amelyet erre vonatkoztathatnánk. Ez a cumó semmiképpen sem a gyermekkor meghittségét jelöli most, hiszen elébe írták: nem vesszük be!

Tehát ez a cumi önmaga ellentétébe csap át, ez már maga a nemcumi! Ez vagy óriási fortély, ami az elemzőnél nem jön át, vagy egész egyszerűen — kell a hidegvér a nyugodt megfogalmazáshoz — tévút.

Az SZDSZ emblematikus figurája továbbra is Kovács Pisti, akit korábban nem ismertünk, csak a madarakat, s azokkal barátságban is voltunk. Ugyanis a három madár jelképe volt a szabadságnak — ezt bárki megérthette és akár lelkesedhetett is érte. Kovács Pisti alakja viszont akkor válik igen problematikussá, amikor megfigyeljük az MSZP és a FIDESZ “jelkép-használati szokásait”.

De akárhogy csűrjük-csavarjuk is, a lényeg: az MSZP és a FIDESZ esetében igazából a két vezéralak az igazi jelkép, ők állnak a középpontban, hozzájuk tapadnak az igazi érzelmek és tudati tartalmak, s ezt egészítik ki a megszokott és újszerű (pl. karkötő) narancssárga és bordó egyebek.

E két jelképről azt látjuk, hogy az állandóság mellett is folytonos változáson esnek át, örökösen események középpontjában állanak, (vagy éppen hajolnak el a feléjük hajított narancsok, kérdések elől).
Tehát Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor élő figurák, eleven, mozgásban lévő jelképek. EREJÜK EBBEN ÁLL! Nos, ha ennek tükrében tekintünk vissza a cumira, akkor láthatjuk igazán, hogy az MDF mit is követett el önmaga ellen!

És most rettenetesen nehéz ezt finoman megfogalmazni, hogy ne tegyünk több kárt a gyerekben, mint amennyit szerintünk eddig is tettek vele! Kovács Pisti, ilyen szempontból legalábbis, nem eleven figura, akár virtuális kovácspistike is lehetne, mert nem történik vele az égegyadta világon semmi! Kézzelfogható, átélhető, értékelhető dolog semmiképp. Csak ott van a honlapon, a plakátokon és agyafúrtnak gondolt felnőttek, politikai marketing címszó alatt szórakoznak vele. (Az utca fura népéről nem is beszélve.)

Színek, betűk, akadályfutás

A színekkel amúgy minden rendben, amelyiküktől elvárjuk, hogy a honlapján a kék domináljon, azén tényleg a kék a meghatározó (SZDSZ), a bordóén a bordót találjuk (MSZP), ahol zöldet várunk (MDF) ott is kielégítik a várakozásunkat, és a FIDESZ-én is ott a narancs “lájtosított”, lágy színe.

Azt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy az MSZP is készített előoldalt, amit odabiggyesztett a valódi portál elé, mi nehezen értjük miért.

A menüsoron a döntött betűket viszont érteni véljük: a ferdenyakú választók népes bázisát kívánják megcélozni! (Ez történik akkor, amikor a grafikai megoldás elszakad a 100%-os használhatóság kritériumától.)

Azért az SZDSZ is megtesz előlapján sok mindent annak érdekében, hogy ne könnyen és azonnal „csaphassunk a húrok közé”, hogy el kelljen tűnődnünk, akkor merre is az arra. Talán nem tudják, hogy minden torpantással rövidítik a rájuk szánt időt.

Változások

A FIDESZ honlapja megújult. RSS is került rá azoknak, akik szomjazzák a híreket.

Amiért ezt a változást szóba hozom: esküszöm, a múlt hét valamelyik napján láttam IMPRESSZUM feliratot is itt (igaz, nem vezetett sehová). Gondoltam, végre megtisztelnek minket az ismerettel, ki a felelős ezért a portálért, ki kicsoda a stábban. Mára már nincs impresszum felirat se. (Hm, vagy az illegalitás izgalmat keltő homályát akarták a portálra teríteni, vagy a gárda még csak próbaidős. Estleg arról van szó, hogy a népnek nem kell mindent az orrára kötni.)

A szocialisták szintén az illegalitás jól bevált módszerét folytatják, vagy csak a hibáikat szégyenlik, nem tudhatjuk. Korábban már elmondtuk: olyan országban, ahol a céges honlapoktól teljes nyitottságot követelnek meg, adószámmal, bejegyző cégbírósággal stb, ott addig nem fogunk nyugodni, amíg ki nem kényszerítjük a törvényt megalkotó pártoktól, hogy maguk is nyitott lapokkal álljanak elő. Nehogy a fejünkre olvashassák, ezekben a honlap-nézegetőkben nincs is civil kurázsi!

Leveleink, hozzászólásaink sorsa

1)
Az MSZP-nek februárban két elektronikus levelet írtunk.

a) Szolidaritásunkat fejeztük ki a szerverfeltöréssel kapcsolatban, biztosítottuk őket arról, hogy elítéljük a hekkelést.

Nem vártunk hosszú választ, legfeljebb egy szót: Köszönjük! De válasz nem érkezett.

b) Engedélyt kértünk arra, hogy tetszőleges időpontban képet szedjünk le a honlapról, s e dolgozathoz felhasználhassuk. Nem kaptunk választ erre a levélre sem!

Pedig megkapták őket, érkezett visszaigazoló bizonylat.

NO COMMENT.

2) Az SZDSZ-től is kértünk állásfoglalást, szedhetünk-e le képet elemzésünkhöz, a pozitív válasz 24 órán belül megérkezett!

3) Írtunk a Gyurcsány-blogba, írásunk (hozzászólás) tényleg fél órán belül megjelent a nyilvánosság előtt.

A blog itt érhető el: Gyurcsány-blog (megváltozott a cím, az aktuális a Googleban keresendő)

4) Önfeledt szörfözgetés közben akadtunk rá Csepeli György IHM államtitkár blogjára.

Írtunk (egy hozzászólást) és váratlanul, résztvevőként-hozzászólóként, tartósan a blogban ragadtunk.

Ezzel, e helyütt, a véleményalkotás lehetősége (ezt a blogot illetően) elveszett számunkra. Ugyanis amiben mi magunk is résztvevők vagyunk (voltunk), azt nem elemezhetjük a független szemlélő álarca mögül.

A blog itt érhető el: Csepeli-blog

PS.

Ma, 2006. márc. 17-én, örömmel vettük észre, hogy az MDF honlapján a cumi-ügy változott!

MÁR KETTŐ VAN!

Hja, így már más — így már gyönyörű!

Megosztás a közösségi médiában.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.

The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .